4. rész- Erkölcs



 

Sziasztok!!!

 

Sajnálom, hogy csak most, de egy eléggé sűrű hét van mögöttem. Egy kis kérést szeretnék intézni felétek! Gondolom, mindenkinek van egy kis mappája/mappái a gépén a kedvenc énekeséről, színészéről, sportolójáról stb. Nekem is, nem is egy!:) Nos, esetleg Alonso-ról, Seb-ről, Kimi-ről tudna- e nekem valaki ilyet küldeni? Csak azért mert az adott szurkoló a kedvencéről lecsap minden egyes jó kis fotóra, amiket itt-ott talál véletlen, vagy hosszas keresés eredményeként bukkan rá. Ha lenne időm, szívesen kutakodnék én is, de sajnos egyelőre örülök annak, ha egyáltalán körübelül hetente tudom hozni a friss részeket. Ha valaki úgy gondolja, hogy szívesen elküldené nekem, akkor ezt a lilly55@citromail.hu- címre tegye meg! Előre is köszönöm!

Az oldal átlépte az 1000-es látogatottságot! Nagyon szépen köszönöm, és jó olvasást szeretnék kívánni  mindenkinek!

 

 

   A férfi boldogan elmosolyodott, és ezzel a görbe vonallal hajtotta álomra a fejét. Álmaiban azonban zord vidéken vándorolt. Egy olyan helyen, amelyet  lidérces farengeteg övez, süvítő szél jár át, szakadó hó ejt fogságba, átláthatatlan köd emészt fel, és csontfagyasztó hideg ural. Szinte érzi ahogyan testéből elszáll a maradék erő, és összetörten zuhan a semmibe. Húzza lefele a mély, bekebelezi a  végtelen sötétség, némán, és egyedül tűnik el, nem érti, hogy hogyan kerülhetett ide, nem értette, hogy miért kínozza őt ez a rémisztő rémálom már hetek óta.

  Hope azonban nyitott szemmel éli át ugyanazt, amit a férfi az éjszaka leple alatt. Ő is fél, ő is egyedül van, őt is átöleli a sötétség, és elveszettnek érzi magát ebben a hatalmas világban. Számára ez az élet, nem egy álom, amelyből bármikor felébredhet. Nem egy álom, mely a nap sugaraival tova száll, nem egy álom, melyet a tudatalatti képez, nem egy álom, mely bármikor véget érhet, nem egy álom, hanem az élete, mely Gregor kezében hal meg, és éled újjá minden egyes nap. A férfijéban, akinek szemeiben olyan düh izzot, amely teljesen megrémítette a törékeny lányt.

   Rettegett ettől a férfitől, bármikor, amikor meglátta, -vagy csupán meghallotta, ahogyan valaki kiejti a nevét-, hasa rögtön görcsbe rándult, és félelem költözött teste minden egyes porcikájába. Gregor a lány hóna alá nyúlt, és úgy kezdte el kivezetni a szórakozóhely füstös épületéből, mintha ők egy párt alkotnának, legalábbis a külső szemlélők számára így tűnhetett, viszont Hope karján érezte a férfi erős szorítását, szemeiben látta a düh lángoló tüzét, és füle mellől hallotta azokat a mély lélegzetvételek, amelyek azt jelentették, hogy igencsak türelem híján van, és bármelyik pillanatban felrobbanhat.

- Hogy merészelsz így beszélni velem?- a hang felháborodott volt, az arc megrökönyödött, a mozdulatok felsőbbrendűek, emlékeztetve ezzel Hope-ot arra, hogy csakis tőle függ, hogy ő felette áll.

- Nem szólalt meg, csak némán állta a gyilkos pillantásokat, tudta, hogy Gregor nem tűr ellentmondást, olyan szó nem létezik számára, hogy NEM.

- Mit képzelsz magadról?- rántotta meg a karjánál fogva, mire Hope ereiben  megfagyott a vér, nem a hidegtől, nem azért mert csupán csak egy falatnyi ruha fedte testét, hanem a félelemtől, melyet Gregor erjesztett, és táplált benne.

- Én sajnálom- suttogta erővesztetten, és reménykedett abban, hogy a férfi nem vonja meg tőle a pénzt, hiszen holnap kell kifizetnie a lakbért, és egy árva vasa sincsen.
- Többet ne forduljon elő- látszott rajta, hogy nehezére esik kiejtenie a szavakat, viszont tudta, hogy Hope-on sok áll, vagy bukik, így nem veszítheti el őt.- Most pedig szedd össze magadat cicuska- simított végig a lány sápadt arcán- mert egy nagyon befolyásos vendég fog érkezni, aki persze kéri az extrákat is - mondta, majd faképnél hagyta a még mindig reszkető Hope-ot. Már nem válaszolhatott, nem ellenkezhetett, bele kellett törődnie, és teljesítenie a feladatot.
  Eközben a Genfi házra csend telepedett. A férfi sorra lenyomta a villanyokat, majd komótosan felsétált a szobájába, ahol bedőlt az ágyába. Nem kellett sok idő, máris álomföldön sétált. Azonban Cosette-hez még nem látogatott el az álommanó, így kissé fáradtan, és kimerülten feküdt puha franciaágyán miközben a fehér plafont bámulta. Ezernyi gondolat cikázott a fejében, az elmúlt napokról, hónapokról, talán évekről, melyek alatt egy teljesen új életet kezdett. Nem is tudta igazán, hogy mikor is következett be ez a fordulópont, és tért át arra az utcára, amely a mai naphoz vezette. Sokat változott, sokkal boldogabb ember lett. Egy olyan, aki teljes szívéből tud örülni, és meg tudja élni a pillanatokat. A pillanatokat, amelyek élete végéig el fogják kísérni. Hiszen az igazán fontos pillanatokra örök időkig emlékezni fogunk, mert azokat nem elszálló szavak, vagy elfeledett gondolatok, hanem a szív őrzi.
  Cosette rátalált arra a két emberre, akik megmutatták neki, hogy más színben is lehet látni a világot. Szerette ezt a két férit, akik az idők során jó barátjai lettek, és annak kölünösen örült, hogy nem kell folyamatosan a McLaren, és a Ferrari Home-ja között rohangálnia, hiszen míg régebben a két pilóta alig-alig váltott pár szót, mostanra szinte nincsen olyan nap a versenyhétvégéken, hogy ne ülnének le egy kicsit beszélgetni egymással.
   Ezen gondolatmenet végére egy kis büszkeség töltötte meg Cosette testét, talán ha annak idején nem szervezte volna meg azt a közös programot, akkor sosem tudatosul a két férfiban, hogy ellenségeskedés helyett, akár barátok is lehetnének. A beskatulyázás, és az előítéletek sokszor már azelőtt megölnek egy kapcsolatot, mielőtt a két fél egyáltalán beszélgetett volna egymással, és egy kicsit megismerte volna a másikat. Ez történt velük is, már az elején eldöntötték, hogy  ők nem lehetnek nemhogy barátok, de még haverok sem. Lehet, hogy ennek a környezet vol az oka, amelyben mindketten dolgoztak. Talán az őket körülvevő emberek miatt alakult így a kapcsolatuk. A média pedig csak tetézte a problémákat, és megölte azt a maradék, apró esélyt is, amely által megpróbálhattak volna nyitni a másik felé. Pedig sokszor elég egy kedves szó vagy csupán csak egy mosoly. Egy mosoly, mely az egyetlen olyan görbe vonal, amely akár egyenesbe is hozhatja a dolgokat.
  Hope arcán viszont hamis mosoly díszelgett, ahogyan a szőke hajú férfihoz közeledett.  Pontosan tudta, hogy mit jelentenek az extrák, tisztában volt a szó mögött megrejtező gondolatokkal. Viszont nem tehetett semmit sem, ez a munkája, ezért fizetik, és alkalmazzák. Gregor beleültette a hullámvasútba, és nem engedte onnan kiszállni a lányt. Hope töretlenül mászta a hegyekké magasodó rámpákat, a végtelen hullámzásba mára már teljesen beleszédült.  De nem mutathatta ki ezt, nem látszódhatott rajta az elkeseredés, ez a hamiskás mosoly volt az álarca.  Így  járása magabiztos volt, mozdulatai könnyedek, pillantásai hívóak. A férfit rögtön levette a lábáról, teljesen meg volt érte őrülve. Hope pillanatok alatt csavart az ujjai köré minden egyes férfit, és Gregor pontosan ezért tartotta ekkora becsben lányt. 
  A füstös szemek, és a kihívó öltözködés mögött, azonban egy megszeppent, félénk, és meggyötört ember rejtőzött. Csak azok láthatták, hogy mi is bújik meg emögött az álarc mögött, akik  mélyen a szemébe mertek nézni. Gregor közöttük volt, azonban az ő segítő kezei mögött önös érdekek búrjánztak, felemelte, majd a mélybe taszította Hope-t. Segítséget színlelve tette tönkre az életét, és vette el tőle a hitét, mely addig a pontig sosem hagyta el a szűk határmezsgyén, -mely az életet, és a halált választotta el egymástól-, táncoló lányt.
  A villódzó fény ugyanúgy zavarta a retináját, mint mindig,  a dübörgő zene bántotta a dobhártyáját, feje pedig majd szét esett a bevett tablettáktól. Igen, csak így volt képes elviselni ezeket a megpróbáltatásokat. Rászokott, és bármennyire is próbálta letenni, már nem tudta. A mindennapjai részét képezték, bár csak munkaidőben szedte őket. Sosem akart emlékezni azokra az éjszakákra, azt akarta, hogy a szégyen emlékképei eltűnjenek a feldés szürke homályában. Az élet igazán nagy drámái csöndesen kezdődnek, úgy hogy mire észrevesszük, már nyakig ülünk benne, és nem látjuk semerre sem a kiutat. Így kezdődött Hope drámai története is. Nem voltak előzmények, vagy baljós jelek, úgy, mint a filmekben. Nem figyelmeztette őt semmi sem. A V- alakban repülő hollók, vagy a károgó varjak, esetleg egy előtte elfutó fekete szőrbe burkolózó macska, vagy az alkonyatkor visszasütő  nap sugarai. Semmi sem. Csöndesen, és észrevétlenül kísérte lépéseit az Ördög, és az út, amelyen haladt, Gregor-hoz vezette. Egy zsákutcába ért, nem voltak elágazó utak, nem választhatott, már nem hozhatott döntést. Döntést, mely már megszületett, sorsa megpecsételődött, még mielőtt bármit is tehetett volna, Gregor lett a végzete.
  Mialatt a férfihoz közeledett, a körülötte levő emberek arcát fürkészte. A zene barátságtalanul szólt, az arcokon mégis vidámság, és öröm tükröződött. Egyszerre mozogtak lábak, és karok, egymáshoz dörgölöző testek,  és nyelvek csatája töltötte be a hatalmas táncparketett. Ismeretlen emberek, egy ismerős táncot jártak miközben szemeik csillogtak az alkoholtól, és pupilláik teljesen kitágultak a drogoktól. Féktelenül ropták ezt a táncot, előítélek, és gondolkodás nélkül. Szabadon szárnyaltak az éj sötét homályában.
  Azonban voltak mások is, akik eldugott helyeken, feltűnésmentesen kötöttek milliárdos üzleteket. Mindnyájan befolyásos emberek voltak. Nappal megfontolt üzletasszonyok, és üzletemberek.  Cégigazgatók, vagy éppen arab sejkek. Nagyhalak az elanyagiasodott világ végtelen óceánjában. Ez a londoni szórakozóhely volt az ő ,,törzshelyük". Itt gyűltek össze minden este, hogy sötét ügyeiket rendezzék, erkölcstelen életet élve, erkölcsöt prédikálva.
   Hope undorodott ettől a kétszínűségtél, nem értette, hogy hogyan játszhatja meg valaki ennyire magát, és az újabb befolyásos vendég, abból is a ,,nagyon" címke alatt lapuló fajta, vagyis ez a szőke hajú, sportos alkatú, fiatal férfi, akiről senki sem hinné el, hogy ilyen módon mulatja az időt, egészen hányingert keltő látványt nyújtott a számára. Azonban ezt nem mutathatta ki, így amint odaért, testét ő is a férfinak dörgölte, pont úgy, mint azok a nők, akiket az előbb látott. A szőke türelmetlenül felmordult, és még szorosabban húzta magához a belülről reszkető  Hope-ot. Minden mozdulata sürgető volt, távolról lerítt róla, hogy jópár pohár vodka lecsúszott már a torkán. Nem kontrollálta magát a férfi, csak azt akarta, semmi mást.