Teljesen elvesztettem az irányítást, már nem én döntöttem, a döntések nélkülem születtek. Nem láttam semerre sem a kiutat, nem tudtam, hogy mit tegyek. Már nem szabadulhattam tőle, rabul ejtett, örökké a cellájába zárt. Egyszerűen kicsúszott a lábam alól a talaj, és a szakadék szélén álltam a tomboló viharban. Pár milliméter választott el a végtől, pár szó, mely talán felnyitja a szememet, két kéz, mely visszahúz, valaki, aki észhez térít... Feladtam, a remény fénye már rég kialudt. Ki vagyok? Mit akarok? Mire várok? Egyáltalán miért élek?! Kiért? Kinek hiányoznék?! Talán senkinek...
,,Mielőtt elítélsz, vedd fel a cipőmet és járd végig az utamat. Járd végig a múltamat, érezd a könnyeimet, éld át a fájdalmaimat, az örömömet. ...Tedd meg a lépéseket, amelyeket én megtettem és botladozz meg minden kövön, amelyen én megbotlottam.... S mindegyik botlás után állj fel és menj tovább, úgy ahogy én tettem. Csakis ezután ítélkezhetsz rólam, felettem. Akkor mondhatod, hogy ismersz!"
HOPE...
